Sedivackuv Long 2019

„ ....  ő sem kért semmit, nem adott semmit, nem várt semit.....míg az északi fény hűvösen lángolt fölöttük, vagy a csillagok járták a fagy táncát, s a föld mozdulatlanul, dermedten feküdt hópalástja alatt...

A kutyák dala kihívás lehetett volna, dacos kiáltás az élethez, csakhogy moll-hangnemben szólt, panaszosan elnyújtott, zokogó hangon, s inkább könyörögve idézte az életet, a vajúdó lét tagolt sikolyával.

Régi dal volt, olyan régi mint a fajtájuk ......a világ ifjúkorában született, amikor a dalok szomorúak voltak,. Számtalan nemzedék fájdalma itatta át ezt a panaszt...s amikor szűkölt és zokogott, az élet fájdalma sírt fel benne, vad ősapák hajdani fájdalma, a fagy és a sötétség ijesztő titka....... „

Kutyák...szánhúzó kutyák, az elveszett és soha vissza nem térő múlt köztünk lévő és köztünk élő hírnökei. Kapcsok és sarokpontok, a vágyódás pontosan meg nem fogalmazott állandó „tárgyai „ és eszközei.

Vágyódás valami felé, valahová...talán nincs ember ki megfogalmazhatná, hogy hová és mifelé és vágyódunk....mi az ami eltűnt és már soha nem lesz az ami valamikor volt. Tudjuk egyáltalán , hogy milyen is volt és akarjuk  az a maga csupasz rideg és számtalanszor fájdalmas mivoltjában?  Nem tudjuk..nem tudom, de az biztos, hogy a kutya...a szánhúzókutya segíthet abban, hogy az eltűnt álomvilág hatalmas és  képzeletbeli kapcsoskönyvének megrozsdásodott lakatjához a kulcsot megtaláljuk és így visszanézhessük a megsárgult lapokon keresztül a múltat..., hogy az ott látottakból, az érzésekből, a régi korok megfakult, gyakran penésszagot árasztó és a saját elménk által felépített csodavilágból jelent..és jövőt formáljuk és építhessünk.

A kutyaszánhajtás nem sport...a kutyaszánhajtás életforma, játék, filozófia, néprajz, kultúrtörténet, állattenyésztés, harc és vadászat. És igen.. a mai ember szemével ránézve sportértéke is van...nagyon komoly sportértéke. De egy egységként kezelve és használva a kutyaszánhajtást valami olyan furcsa és megmagyarázhatatlan, a zsigereket hatalmas amplitudóval hullámoztató érzelemcsomagot kapunk, mely feleslegessé teszi, hogy részleteiben, az egészet felépítő számtalan ...akár a külön-külön önálló életet élni képes modulokat... ne egy halmazként kezeljük. Igen..ez idő..gyakran nagyon sok idő, mely néha buktatókkal, fájdalommal és legalább annyi boldogsággal eltöltött idő. Idő, mely megedzi a testet, megtanítja a lelket arra, hogy az én...itt ebben a világban azt jelenti, hogy mi...és, hogy a nekem az nekünk és talán arra is, hogy ha igyekszünk helyesen elveszíteni az egót akkor azt rögtön meg is találjuk.

Talán másként, más formában ...lecsendesdve és megerősödve. A kutyaszánhajtás a kettősség művészete. A legnagyobb csend, a semmivel össze nem téveszthető nyugalom és ugyanakkor vadászó, küzdő lények iszonyatos izommunkájából és akarásából összegyúrt, egy egységként lélegző és érző energiahalmaz közös előregördülése a megvalósítandó cél...a soha véget nem érő út elérésének végpontja irányába. Ez a kettősség alapillére a világmindnségnek és hát a kutyaszánhajtás sem más, mint apró..ámde a maga módján fontos szilánkja a világ(mindenség) megértésének. A kettősség hatalmas, bonyolult és összetett kapcsolatrendszere tárul elénk.  Az az erő, melyet a kutyák kifejtenek visszaverődik, hatással van mindenre...a kutyaszánhajtóra( ..azaz a musherre) és az ő útjára is. lett légyen az fizikai...materiálisan értelmezhető út, vagy csak egyféle belső út, hogy hová és miért is akar elérni az aki hajtja a kutyákat? Ez tény....akár egyetértünk vele, akár nem. Szinte már axióma. Az ellentétek és a teljességre törekedés alapelveinek egymásba fonódó kettőssége az őseredet lételméletének hagyománya. Mint oly sok más....akár művészetként is értelmezhető tevékenységben.....a kutyaszánhajtásban  is megtaláltatóak azon nagyon fontos tartalmi pillérek melyek nélkül az egész értelmezhetetlenné válik.

A kutyaszánhajtás ( a mushing) lényege a keménység, a lágyság, az élénkség és nyugodtság, a kiterjesztés, az elengedés, az összpontosítás, de nem elhanyagolható az élet és halál ötvözésének helyes értelmezése, hiszen ami elkezdődik az egyszer be is fejeződik. Figyelmen kívül hagyni nem lehet egyik elemet sem a fentebb felsoroltakból, mert különben a dolgok természetes rendszerével együtt önmagát és a környező világot zúzná össze. A kutyaszánhajtás a helyes pillanat megragadásának művészete. Soha nem a kutya hibázik...ha mégis hibát vét az azért történik, mert a hajtó...a musher..az adott pillanat történéseit rossz pontban ragadta meg és helytelenül engedte el azokat.Van egy régi történet...az íjászatot tanuló tanítvány mesterétől azt tanulta, hogy a megfeszített íjjal várni kell, addig várni, amíg valami jelt nem ad a húr eleresztésére. Két évig tanulta ezt, amíg a mester végre íjat nem adott a kezébe. Ki tudja még meddig gyakorolta tovább ugyan azt ...most már az íjjal a kezében. És ekkor kezdett az egész összeállni egy egésszé, az egyetlen helyes és időtlen pillanatig, amikor is a nyilvesszőnek el kell röpülnie, el kell találnia a célt. Ez a pillanat a kilégzés. A kutyaszánhajtó íja és íjhúrja a csapat..a kutyák, a szán és a kilövendő vessző nem más mint maga az ösvény..az út amelyen ..lett légyen bármilyen nehéz is...a csapatnak végig kell menni, egy egységként...együtt lélegezve.

Egy versenyről kellene írnom....egy kutyaszánhajtó versenyről, mely négy napon át 220 km- es össztávon kanyargott Csehországban ..a Sas –hegyégben. De azt hiszem, hogy már ezeddig is a versenyről írtam...hiszen mi másról is szólhatna ezen írás mint arról, hogy megpóbáljam meg és felmutatni azt az életérzést, mely akkor és ott jellmzett mindnkit aki a kutyáit hajtotta. Hideg vol...minden nap higed volt...az átlaghőmérséklet folyamatosan – 20°-fok alatt. Hideg és tiszta, hideg és szélviharos, hideg és ködös, hideg és hóeséses. Váltakozott a napfény és a sötétség. A ridegen szikrázó csillagok és az erőtlenül sápadt hold, ugyan úgy kisérői voltak a kutyák egyenletes futásának a gyakran változó ösvényeken, mint a ragyogó nap szemfájdítóan erős ragyogása, mely nem engedte, hogy a sötét lencséjű napszemüveg akár csak egy perrcre is lekerüljön a hajtó fejéről. Nagyon kemény, lenyomott ösvény ahol a  hó betonkeménységű volt, puhább , mélyebb ösvény, nagyon mély havú ösvény, ahol is ha a kutya kiléptt a nyomvonalból rögvest mellkasig süllyedt...ha a hajtó lába csúszott kintebb.... mint amit a nagyjából megnyomott út szélessége megengedett...rögvest combközépig süllyedt. Figyelni..figyelni a sebességre, hiszen a mély hóban könnyen meghúzódhat a kutyák bokája, könyöke vagy akár kifordulhat a válla.

A kemény ösvényen a csikorgó hidegben kristályossá váló hó..akár mint sokmillió apró nindzsasulyom vághatja, nyithatja fel  a négylábú atléták talpát, újközeit.... és hát a régi kutyahajtó mondás szenvtelen gyakorlatiassággal veri bele a tudást a hajtó fejébe... – „ ha nincs láb..nincs kutya“ ..! Nézni, figyelni folyamatosan..dícsérni ha szükséges és dorgálni ha dorgálni kell. A kutya soha nem hibázik...mantra ez, melynek gyakori felidézése segíthet aban, hogy a saját nagyszerűségünkbe és az esetleges szakmai tudásunkba vettt magabiztos hitünket újra és újra visszarántsuk szánzsákunk felszerlésünket magábanrejtő biztonságába.

Mi is a kutyaszánhajtás ha kint vagyunk az ösvényen: gondoskodás, odafigylés...kutyajólét. Az izmok játékának és hullámzásának állandó figyelése, a húzókötélzet  zongorahúrszerű feszességének jóleső nézése. És ahogy már fentebb írtam is...az időzítés..a helyes pillanat megtalálása. Amikor is meg kell állni, hogy a kutyák egyenek...úgy erővel és energiával töltődjenek..., a helyes pillanat, hogy képes legyek pont akkor és ott megállni...hiába a verseny, hiába az ellenfelek..hiába az esetleg  bennünket megelőző fogatok. A kutyák sem akarnak megállni..futni akarnak, mert futásra teremtődtek és neki ott legbelül, a kettős spirálokon trilliárdszámra futó információk és kényszerítőparancsok mind- mind azt kiáltják, hogy ..fuss..és fuss.  De egység vagyunk...csapat...ők a test, a szalag az izmok és én akinek a teste szintén sajog a megerőltetéstől..a vérem iszonyatos sebességgel és erővel üti ott belül a halántékomat...én vagyok az agy..aki ott  és akkor a helyes pillanatban megálljt parancsol. Etet, itat, gondoskodik, mancsokat ellenőriz, szalagokat nyújt, dícsér, ölel, szeret és hálás..hálás, hogy része lehet ennek a csodának, hogy megadatik a helyes szemlélettel és helyesnek tűnő élettel való viszonylagosan jó sáfárkodás.

 Majd ismét  a rohanás pillanata. Amint a csapat és a szán rögzítésére lenyomott hókampó kiemelődik az ösvény havából...a taposóféken lévő láb áthelyeződik a szán futófelületére...abban a pillanatban ismég a feje tetejére áll az egész világ...az addig visszafogott energiák  szinte már hányingert keltő fájdalmas rántásként jelzik a hajtó egész testének, hogy a csapat energiaszintje ismét normalizálódott és genetikai parancsuknak megfelelően  készek arra, hogy fussanak és húzzanak mindaddig amíg  az adott célt...az adott szakaszt be nem fejezik.És ha befejezik...az egyik kör bezárása mindössze csak annyit jelent, hogy új kör megrajzolását kezdhetjük. Etetés, itatás, ellenőrzése a testnek, ellenőrzése a léleknek, egymás rezdüléseinek megérzése....szeretet, nyugalom..pihenés.

A táborhely szemlélése...más csapatok kutyáinak a megfigyelése ahogy izegnek, mozognak, körbe-körbe forognak a helyükön, hogy az alattuk lévő szalmából még kényelmesbb ágyat varázsoljanak maguknak. Az egész kép olyan mint valamilyen hagyományos japán fametszet...téli kép sötétre hangolva. Előttünk a hatalmas rét több mint két méteres hóval behavazott szélén egy vénségesnél is vénségesebbnek tűnő öreg fenyőfa hordozza ágain a rá rakódott tetemes hómenyiséget. Már amennyire ez a fejlámpa sárgás fényétől látszódhat. A kutyahajtó csak nézi a vén fát, hallgatja benne a múlt visszhangjait. Yggdrasil, az Aranyág, a világfa, a Jó és rossz tudás fája...fa mely a kutyákat figyeli és fa melyre a kutyák egyáltalán nem figyelnek. Vagy mégis? 

Vagy már csak az alvásssal törődnek..meleg és tápláló étellel a gyomrban, hogy holnap megújúlt erővel folytassák  a futást az ösvényen...egészen addig míg csak futniuk kell. Lehet, hogy a hajtó is elfáradt....a teste bizonyára..és enni és inni is kellene már neki. A kutyák már nyugalomban....mindig a kutya kap először enni, inni és soha egyetlen hajtó sem nyúl addig a hálózsákjáért amíg meg nem vizsgálta a kutyái lábát.Ha mindezek rendben letudva...és hát letudva..akkor jöhet a hajtó. És jöhet a pihentető alvás, hogy másnap új ösvény kezdődhessen. Új ösvény és annak felfedzése...furcsa szerelem ez, olyan mely lángol és éget, mely imádat és őrület...melyet nem tudni, hogy mi ébreszt fel a hajtóban, mi ébreszt fel a kutyákban, de az biztos, hogy megmagyarázni nem lehet...és nem is biztos, hogy kell.

( Horváth János – színész, humorista...kutyaszánhajtó )